StartHír - EseményHírekA fürdőszoba fűtése infrapanellel is megoldható

A fürdőszoba fűtése infrapanellel is megoldható

Infrafűtést a fürdőszobába?

Az infrapanel egy olyan elektromos fűtési típus, ami több olyan tulajdonsággal is rendelkezik, aminek köszönhetően az egyik legjobb modern fűtési megoldásként szolgál. Több változata is elérhető, méret, forma, kialakítás szempontjából is igen sokféle. A legfőbb tulajdonsága, hogy a nap sugaraihoz hasonlóan melegíti fel testünket, de a panel esetében a fénnyel nem kell számolnunk – hacsak nem választunk olyan típust, ami ledes világítással van kiegészítve.

Látható fények nélkül biztosítja tehát a szükséges hőt, a szervezetre pedig ezzel semmilyen káros hatást nem gyakorol, sőt. Hogy miért számít az egyik legjobb fűtésnek? Mert az általa biztosított hőérzet sokkal jobb, mint a gázfűtésnél például. Az infra vörös sugarak ugyanis nem a levegőt melegítik, keringetik, hanem közvetlenül a tárgyakat, testeket fűtik. Ez tehát egy egészséges, tiszta megoldás, nem kell allergénekkel számolni, de az egészségünkre gyakorolt hatása mellett egyéb fontos tulajdonságai is vannak. Ilyen például, hogy könnyen illeszthető, szerelhető, illetve mozdítható is, szóval az egyik helyen kevésbé találjuk már hasznosnak, mint az új kiválasztott szakaszon, akkor egyszerűen áthelyezhetjük, komolyabb munkát ez a folyamat nem igényel. Nagyon fontos és előnyös tulajdonsága ezeknek a rendszereknek, hogy nem igényelnek karbantartást, nincs szükség az állandó ellenőrzésükre. Azt is érdemes tudni róluk, hogy napelemmel kombinálva nem csak egy hatékony fűtéssel rendelkezünk, hanem a számláink miatt sem kell, hogy fájjon a fejünk, hiszen az áramot is saját magunknak állítjuk elő, nem a szolgáltató biztosítja a számunkra.

EZ IS ÉRDEKELHET:  Hogyan válasszunk otthonunkba megfelelő páramentesítőt?

A már említett számos forma és típus például lehetővé teszi, hogy a törölközőszárítónk legyen a fűtésünk, de éppígy lehet a fürdőszobai tükör is az, ez pedig megoldja a párás tükör problémáját. Vannak viszont ennél különlegesebb változatok is, hiszen akár egy faliképben is elrejtőzhet a fűtésünk, legyen ez egy festmény reprodukciója, egy nagy családi fénykép, ez nem számít, csak a lehetőségek hosszú sora, amit az infrapanelek biztosítanak.

2,559FansLike
502FollowersFollow
2,231FollowersFollow
- Hirdetés -

Friss

- Hirdetés -

Érdekes

Hatszemközt – 3 fiatal kortársművész különleges kiállítása

A Hatszemközt című kiállítás március 6-tól látogatható a szentendrei Kmetty János Múzeumban. A három fiatal művész munkái egy érdekes ,,párbeszédet" alkotnak, ahol a látásmódok...

Design asztal repülőgép turbinából – Videó

Design asztal repülőgép turbinából, videóval A MotoArt dizájn cég előszeretettel készít repülőgép elemekből vagy repülőgép inspirációból merített berendezési tárgyakat, így ágyakat asztalokat székeket. Most ezek...

2 minimál design stílusú lakás ami mégis teljesen különböző

A minimál design is sokrétű és változatos. Erre mutatjuk jó példaként ezt a két minimalista lakást amik teljesen különböznek a közös stílus ellenére is. A...

Mini mosogatógép kis lakásokba, irodákba – csak áram kell hozzá

Mini mosogatógép kis lakásokba, irodákba nyaralókba, kisgyerekes otthonokba. Bárhol elhelyezhető és működtethető, csak áram szükséges hozzá Sok hasznos otthoni kiegészítőt és kütyüt lehet ma fellelni...

Egyéni házépítés vagy generálkivitelezés – melyik gazdaságosabb megoldás?

Te is épp házépítés előtt állsz, de bizonytalan vagy, mitől függenek a házépítés árak? Hallottál már a generálkivitelezésről, de visszatart, hogy nem ismered a...
- Hirdetés -
x
Lájkold oldalunk:Már lájkoltál? Akkor bezárhatod