StartÖtlettárKreatív - Csináld magad18 aranyos beltéri növény dekoráció egész évre

18 aranyos beltéri növény dekoráció egész évre

18 aranyos beltéri növény dekoráció. Kreatív és egyszerű ötletek amit bármikor, akár pár perc alatt elkészíthetsz. Filléres ötletek az év minden napjára.

Ne csak tavasszal és nyáron gyönyörködjünk a növényekben. Ez a 25 beltéri növény dekoráció DIY ötlet tökéletesen alkalmas arra, hogy az év minden hónapjában szemet gyönyörködtető látványt nyújtson a zöldelő növényekkel és a kellemes megjelenéssel.

Szokás szerint elsősorban arra törekedtünk, hogy olyan növény dekoráció válogatást állítsunk nektek össze, amiket Ti is könnyedén el tudtok készíteni. Azért van benne egy-egy nehezebb is a haladóknak.

Minden mellett igyekeztünk olyan kreatív ötleteket összeválogatni amiket az év bármely szakában, így akár most télen is el lehet készíteni a meglévő növényekből.  Természetesen így a legjobb alapot a kis kaktuszok és örökzöldek adják a következő DIY ötletekhez.

Szereted a növényeket és ez a 18 ötlet nem elég nézd meg a többi hasonló témájú cikkünket a DIY – Kreatív csináld magad kategóriában, vagy akár a Dekoráljunk virágokkal bejegyzést.

1
igen ez egy Kávé kiöntő terrárium – Ilyen egy igazi növény dekoráció

virág terrárium - növény dekoráció

Csak pár igen apró kaktusz, kavics és kristály, no meg egy felesleges kávé kiöntő és máris kész az egyik kedvenc növény dekorációnk a növény terrárium.

virág terráriumForrás: A Charming Project

2
Telefon? Tárcsázz ha tudsz

telefon növény dekoráció

Van otthon, vagy a nagyinál egy régi telefon? Nincs? Akkor a kínai piacon vagy egy játék boltban biztosan fillérekért vehetsz egy régi tárcsás telefont.

telefon virág dekorációForrás: I spy diy

3
Ablakpárkány virág tartó

ablakpárkány virág ágyás

Biztos minden lakásban található egy üres ablak párkány amit ezzel az egyszerű ötlettel gyönyörű zöldre és barátságosra varázsolhattok.

ablakpárkány virág ágyásablakpárkány virág ágyásForrás: litl paths so started

4
Ananász fali növény dekoráció

fali ananász virág dekoráció

Készíts 10 perc alatt max 1000 Ft-ból mutatós növény dekorációt otthonra.

fali ananász virág dekorációForrás: Always Rooney

5
Raklap – zöldség tároló doboz mint fali várág tartó

raklap - fadoboz fali virág tartó

Egy válogatás sem maradhat ki a DIY szempontból valóban multifunkcionális raklap – zöldség tartó dobozból készült fali virágtartó.

raklap - fadoboz fali virág tartóForrás: Seasoned

6
Varázskristály virág dekoráció

varázs kristály virág dekorció

Szereted a fantasy-t? Adj varázserőt a virág dekorációdnak, csak pár kristály és máris kész a varázslat.

varázs kristály virág dekorcióForrás: jojotastic

7
Moduláris beton növény tároló

moduláris beton virág tartó

Hozzávalók egy kis kartonpapír (öntő formának) és egy kis beton, kavics.

moduláris beton virág tartómoduláris beton virág tartómoduláris beton virág tartóForrás: A Piece of Rainbow

[ninja-inline id=10480]

8
Horgolt virágtartó – és virág dekoráció

horgolt virág dekoráció

Tudsz horgolni? Akkor nem kell tovább magyarázni. Nem tudsz horgolni? Talán érdemes ilyen egyszerű dolgokkal kezdeni a tanulást.

horgolt virág dekorációForrás: Tournicote à Cloche-Pied.

9
High tech virág dekoráció flopy lemezekből

high tech geek virág tartó

Talán a high tech mégiscsak túlzás de Geek-eknek biztos tetszeni fog ez a virágcserép ami régi flopy lemezekből pár perc alatt elkészíthető. Az oldalon még további sok-sok jó ötletet találhattok.

high tech geek virág tartó

Forrás: Geekgardens

10
Mini tojás virág tartó

függő virágcserép tojásból

A kép talán csalóka, ez a virág dekoráció tényleg aprócska, hiszen ahogy a neve is mutatja, tojásból készül.

függő virágcserép tojásbólfüggő virágcserép tojásbólfüggő virágcserép tojásbólfüggő virágcserép tojásbólForrás: The Craine’s nest

11
Papír virágcserép geometrikus formákkal

papír virágcserép geometrikus formákból

Amire szükséged van  az semmi más mint egy kis kartonpapír és máris készítheted ezt az origami inspirálta kedves kis virágcserepet.

papír virágcserép geometrikus formákbólpapír virágcserép geometrikus formákbólForrás: Style Me Pretty

12
Fonott agyag cserép

fonott agyag virágcserép

Elsőre talán nehéznek tűnik, de érdemes megnézni a Braided Clay Planter videót, az elkészítésért.

 

fonott agyag virágcserépfonott agyag virágcserép

13
Aranyozott design virág cserép dekoráció

aranyozott virágcserép - növény dekoráció

Ki mondta hogy akár egy műanyag virágcserépből nem lehet valami fantasztikusat  kihozni?

aranyozott virágcserépForrás: Homeyohmy

14
Fakocka? Fagolyó? Másra láthatóan nem is való!

fa golyó és fakocka - tökéletes virág dekoráció

Hasonló fakockákat és fagolyókat a barkács áruházakban és Kreatív boltokban fillérekért vehetsz.

fa golyó és fakocka - tökéletes virág dekorációfa golyó és fakocka - tökéletes virág dekorációForrás: A  Night Owl

15
Függő dzsungel a nappaliban

függő virág dekoráció dzsungel a szobában

Ez egy ilyen cikk. Csupa hétköznapi mégis nagyszerű ötlet, olyan alapanyagokból mint a befőttesüveg ami mindenkinek van otthon.

függő virág dekoráció dzsungel a szobábanfüggő virág dekoráció dzsungel a szobábanForrás: Catesthill

16
Elvarázsolt könyv virág dekoráció

varázskönyv - könyv virág cserép

Egyik szemünk sír a másik nevet. Talán nem mindenki örül ha meglátja ezt a tündéri ötlete, mi mégis azt mondjuk annál biztos jobb mintha a szemétben vagy a papírgyűjtőben végezné.

varázskönyv - könyv virág cserép

Forrás: Instructables

[ninja-inline id=10480]

17
Fenyőtoboz virágtartó

fenyő toboz virág tartó

Már láttuk eddig is hogy szinte mindenből lehet kis virág tartót készíteni nem kivétel ez alól a fenyőtoboz sem.

fenyő toboz virág tartóForrás: The Inspired Home and Garden

18
Szék nem mindennap kivirágzása

szék virág ágyás, tartó és növény dekoráció

Eddig az otthon apróságokból készítettünk virág dekorációkat, most nézzünk valami nagyobbat. Az elkészítéshez pedig ezt a Garden Answer videót érdemes végignézni.

szék virág ágyás, tartó és virág dekorációszék virág ágyás, tartó és virág dekorációszék virág ágyás, tartó és virág dekoráció

SZÓLJ HOZZÁ

Kérjük írd meg a hozzászólásodat
Kérjük, add meg a neved itt

2,559FansLike
502FollowersFollow
2,231FollowersFollow
- Hirdetés -

Friss

- Hirdetés -

Érdekes

10 nélkülözhetetlen konyhai újdonság!

A konyhai eszközök modernizálása, praktikusabbá tétele ismét reneszánszát éli! Itt vannak hát az éppen legdivatosabb és leginnovatívabb kiegészítők! A konyhai eszközök nagyban megkönnyítik hétköznapjainkat, számos bosszúságtól...

Intelligens otthon – ház automatizálás egy eszközzel

Tegyük otthonunkat, életünket egyszerűbbé és kényelmesebbé modern eszközök segítségével! A WIFI hálózat elterjedésével könnyedén automatizálhatjuk az egész lakásunkat! Manapság szinte minden háztartás rendelkezik WIFI hálózattal,...

Bútorok, tárolás – Otthoni rendszerezés a Tchiboval

Otthoni rendszerezés bútorok, tárolás és kiegészítők a Tchibo webáruházában is. Sokan nem tudják de a Tchibo webáruházában nemhogy nem csak kávét, hanem kimondott minden féle...

Elképesztő hotelek! – A luxus összes árnyalata

Ezek a luxushotelek minden képzeletünket felülmúlják! Alhatunk a pálmafák alatt, jégágyakon vagy akár a tenger mélyén is! Válogatásunkban a világ minden tájáról összegyűjtöttük nektek a...

Zöldbe borult otthonok!

Használjuk otthonunkban a tavaszi zöld színt! Dobjuk fel a szobákat élénk, zöld színű dekorációval, melyek garantáltan jó kedvre derítenek! A tavaszi trendek egyértelműen a zöld...
- Hirdetés -
x
Lájkold oldalunk:Már lájkoltál? Akkor bezárhatod