100 házi praktika amik nagy része még most is használható, mindez ráadásul egy 100 éves gyűjteményből.

Talán sokaknak van a tarsolyában egy-egy házi praktika még amit a nagymamájától vagy akár a szüleitől tanult. De vajon ki az aki tudja és találkozott már a 100 évvel ezelőtti házi praktikákkal? Tudjuk hogy az Ötlettár és a Kreatív csináld magad gyűjteményünk nem teljesen erről szól de ezt úgy éreztük kötelező megmutatni nektek.

Sajnos itthon nem találtunk hasonló gyűjteményt (ha tudtok róla küldjétek el nekünk hogy bemutathassuk), de a New York-i közkönyvtár digitalizált 100 házi praktika kártyát, amit cigarettás dobozokba helyeztek anno.

Az a valóban különleges ezekben a kártyákban, hogy a nagy része még ma is bátran használható sőt nem csak használható hanem igen hasznos és valóban ötletes is.

Az 1900-as évek Amerikájában a cigaretta kártyák nagyon népszerűek voltak. Minden csomagban volt egy kártya és ezeket szenvedélyesen gyűjtötték akkoriban. Témájuk változatos volt, bemutatták a helyi hírességeket és sok mást is.

A Gallaher angol cigaretta gyár, ami volt idő hogy a világ egyik nagy, sőt talán a legnagyobb cigaretta gyára volt, úgy döntött, hogy kiadja a házi praktika sorozatot. Ennek keretében nyomott számos hasznos tanácsot a kártyákra.

Most bemutatjuk ezek közül a 15 kedvenc házi praktikáinkat. Mind a 100 házi praktikát itt nem mutatjuk be és fordítjuk le nektek. Ha szeretnétek mind a 100-at megnézni, látogassátok meg a New York közkönyvtár oldalát ahol a teljes gyűjteményt megtaláljátok.

Házi praktika 100 év távlatból, amik még most is használhatóak

Egyik kedvencünkkel kezdjük, ha valaki kipróbálná, vegye videóra és küldje el nekünk 😀 Ja és csak saját felelősségre!

Hogyan gyújtsuk meg a cigarettát egy darab jéggel.

Ez egy nagyon jó trükk ami egy kémiai folyamaton alapul, a kálium elégetése víz érintésével. Helyezz egy kis káliumot a cigaretta végére, majd érints hozzá egy darab jeget. A végeredmény, az égés, begyújtja a cigarettát amin a barátaid biztos elcsodálkoznak.

házi praktika- hogy gyújts cigarettát jéggelházi praktika- hogy gyújts cigarettát jéggel

Hogyan frissítsük fel a vágott virágot.

A meghervadt virágokat a felfrissítésükhöz tegye forró vízbe és hagyja hogy megújuljon miután a víz kihűlt. Így a virág újra friss lesz. Végezetül a virág szárát vissza kell vágni és újra hideg vízbe helyezni

EZ IS ÉRDEKELHET:  16 Húsvéti tojás és tojásfestés, tojásdekorációk amiket Te is elkészíthetsz

házi praktika - hogy frissítsd fel a virágotházi praktika - hogy frissítsd fel a virágot

 Hogy szedd ki a szálkát, szilánkot.

Szálka és szilánk gyakran megy az ember kezébe. Egy jó módszer az eltávolításra, ha egy széles szájú üveget feltöltünk meleg vízzel szinte teljesen a karimáig. Ezután erősen nyomjuk a tenyérre a szálka, szilánk köré. Ez hamarosan leszívja a húst és a szálka, szilánk kiesik, eltávolítható lesz.

házi praktika- hogy szedd ki a szilánkot, szálkátházi praktika- hogy szedd ki a szilánkot, szálkát

Hogyan kell kezelni a ficamot.

Emeljük meg a sérült részt és tekerjük be vizes ruhába. A kép megmutatja, hogyan biztosítsuk a ruha folyamatos nedvességét anélkül, hogy cserélni kellene. Egy kancsó vizet helyezz magasabbra mint a sérült végtag. Egy vászoncsíkot helyezz a kancsóba, míg a másik vége legyen a kötésben. Ez az összes ami szükséges ahhoz hogy a kancsóból a víz a kötésbe szívódjon.

házi praktika- hogy kezeld a ficamotházi praktika- hogy kezeld a ficamot

Hogy hűtsük le a bort.

Ha nincs jegünk, akkor tekerjük a boros palackot egy rongyba és helyezzük hideg folyó víz alá a kép szerint. Engedjük rá a vizet 10 percig és a bor lehűl és tálalhatóvá válik.

házi praktika- hogy hűtsük le a bortházi praktika- hogy hűtsük le a bort

Egy tipp burgonya főzéshez.

Hogy a burgonya finom és omlós legyen, főzés közben adj hozzá egy kis cukrot és sót. A főzés végeztével a vizet ki kell önteni és a burgonyát tűzre kell tenni miközben rázzuk. Így biztosítani a burgonyák leszáradását.

házi praktika- krumpli főzési tippházi praktika- krumpli főzési tipp

Hogy készítsünk házi tűzoltó készüléket

Ez ismét egy olyan házi praktika amit csak saját felelősségre ajánlunk. Illetve nem vagyunk erősek kémiából lehetőleg egy angolul is tudó kémiához értő egyénnel egyeztessétek, hogy valóban jól fordítottuk-e a hozzávalókat. Pontosabban a Sal-Ammoniac valóban megfelel-e az ammónium kloriddal, ami barkácsboltokban beszerezhető, de élelmiszerekben is használják. Mindenesetre a neten (angolul) rákeresve ti is találhattok számtalan videót ami igazolja ennek működését.

1 quarts (Kb. 1 liter) vízhez, adj hozzá 1 pound (kb fél kg.), sót és 0,5 pound (kb negyed kg.) ammónium kloridot. Öntsd vékony falu üvegbe és dobj ezekből egyet vagy többet a tűzbe erősen és meg fogja fékezni a tüzet.

házi praktika - hogy készíts tűzoltó készüléket házilag

Hogyan csomagoljunk virágot.

Nyilván akkoriban elképzelhető volt hogy feladtak virágot, ami már nem probléma, de ez a házi praktika biztos használható ma is hiszen ki nem akarná tartósítani a virágokat.

Amikor virágot küldesz hosszabb útra, egy jó módszer a virág frissességének megőrzésre, ha a virág szárát egy burgonyába vágásába helyezed. Ez akár egy hétre, vagy hosszabb időre is frissen tartja a virágot.

EZ IS ÉRDEKELHET:  Geometrikus modern dizájn egy 150 éves ház 80 nm-es lakásában

házi praktika- hogy csomagolj virágotházi praktika- hogy csomagolj virágot

Hogy távolítsuk el az idegen anyagot a szemből.

Ha valami idegen szemcse a szemébe kerül, hamar túl lehet rajta, ha szeme sarkába valami édes vagy ricinus olajat csepegtet. A kép megmutatja a módszert, hogy helyezze az olajat a szembe egy ecset segítségével. Ha a szennyeződés habarcs vagy mész akkor mossa ki hideg vízzel.

házi praktika - hogy tisztítsd meg a szemed az idegen anyagtólházi praktika - hogy tisztítsd meg a szemed az idegen anyagtól

Hogyan tisztítsd az új csizmát.

Az új csizmákat gyakran nehéz tisztítani, fényesíteni. Egy jó módszer ha egy fél citrommal átdörzsölöd. Ezt hagyd megszáradni és utána sokkal könnyebb lesz megpucolni kifényesíteni. Néha azonban előfordulhat hogy a citromos dörzsölést meg kell ismételni.

házi praktika- hogy pucold az új csizmátházi praktika- hogy pucold az új csizmátHogyan rajzolj ellipszist egy zsinórral.

Az ellipszis mérete adott, a fókusz pontot úgy kapjuk meg ha az átmérőből (az ellipszis hossza), levesszük a rövidebb átmérőt (az ellipszis szélessége). Rögzítsük a két rajzszöget és a kép szerint rajzoljuk körbe a ceruzával a madzag segítségével. A madzag hossza az A – B pont távolsága.

házi praktika - hogy rajzolj ellipszistházi praktika - hogy rajzolj ellipszist

Hogyan szedd össze az üvegszilánkokat.

Az üvegszilánkok gyors és maradéktalan összeszedéséhez a legjobb megoldás egy nedves rongydarab. A legszerencsésebb ha valami régi rongyot használsz hogy a végén kidobhasd az üvegszilánkokkal együtt.

házi praktika - hogy szedd össze az üvegszilánkokatházi praktika - hogy szedd össze az üvegszilánkokat

Még több házi praktika

Tetszett ?

Iratkozz fel legfrissebb lakberendezési és dizájn híreinkre most!

Küldünk még!

Köszi!

Hogy gyújts gyufát szélben.

Nehéz feladat szélben a gyufát meggyújtani. Egy egyszerű megoldás ha a kép szerint vékony bevágásokat csinálsz a gyufa szárán. Meggyújtáskor a láng erősebb lesz és nagyobb lesz az esély a sikerre.

házi praktika- hogy gyújts gyufát szélbenházi praktika- hogy gyújts gyufát szélben

Hogy előzd meg a szemüveg bepárásodását.

Az összegyűlő nedvesség a szemüvegen könnyen bajt okozhat. Azonban ha naponta bekened szappannal  majd azt finoman letörlőd, akkor egy olyan vékony filmréteg képződik rajta, ami megelőzi a párásodást.

házi praktika- hogy előzd meg a szemüveg párásodásátházi praktika- hogy előzd meg a szemüveg párásodását

Hogy távolítsuk el a szoros gyűrűt.

A szoros gyűrű sérülés és fájdalommentes eltávolításához, használjunk szappant. Azt fogjuk tapasztalni, hogy miután a gyűrű átment a porcon, könnyedén lejön. Ha a porc és az új túlságosan duzzadt, akkor mindenképp forduljunk ékszerészhez.

házi praktika - hogy távolítsd el a szoros gyűrűtházi praktika - hogy távolítsd el a szoros gyűrűt

HAGYJ ÜZENETET

Írd meg a hozzászólásod
Kérjük add meg a neved